Friedrich Engils társadalmi nézete, Marxizmus – Wikipédia

Ő maga az. Az ember magát az élettevékenységét akarása és tudata tárgyává teszi. Tudatos élettevékenysége van. A jövő titka pedig az, hogyan fog az ember — a tagadás tagadása révén — atomizált, elidegenült világából kitörve egy magasabb fokon újra társadalmi, nembeli lénnyé válni. Az anyagi élet termelési módja határozza meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot általában.

Friedrich Engels

Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem ellenkezőleg, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza. Ezzel a társadalmi alakulattal lezárul tehát az emberi társadalom előtörténete. A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel.

A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják. A tőkés termelési módból eredő tőkés elsajátítási mód, ennélfogva a tőkés magántulajdon az első tagadása az egyéni, saját munkán alapuló magántulajdonnak.

De a tőkés termelés egy természeti folyamat szükségszerűségével létrehozza saját tagadását. Ez a tagadás tagadása. Ez nem állítja vissza a magántulajdont, de helyreállítja az egyéni tulajdont a tőkés korszak vívmánya: a kooperáció és a földnek valamint a maga a munka által termelt termelési eszközöknek a közös birtoklása alapzatán. Ebben a gazdaság elemzésére új módszert vezetett be. A gazdasági eseményeket a történeti háttér előtt, fejlődésük folyamatában szemlélte, nem pedig tértől és időtől elvonatkoztatva.

Az emberek gazdasági cselekvéseit nem egy állandó emberi természet valamely tulajdonsága — például az önérdekkövetés — magyarázza, hanem a mindenkori ember és a mindenkori társadalom kapcsolata dialektikus : az aktuális társadalmi viszonyok közé Friedrich Engils társadalmi nézete ember maga is alakítója eme viszonyoknak.

Friedrich Engils társadalmi nézete

A társadalmi benne a gazdasági szféra ekkor egy óriási társasjátékhoz hasonlítható, amelynek a szabályait a legtöbben elfogadják. Ennek nem természetes voltát jól látnánk, ha nem folyamatosan születnének eme viszonyok közé az emberek, hanem — mondjuk — 60 évente születnének 60 évig élő teljes generációk. Ugyanakkor az óriási társasjáték nem teszi lehetővé, hogy tetszés szerint javítsunk helyzetünkön, hiszen az csak kollektíve lehetséges.

A változtatás szabályai, formái és közvetítői is részei a játéknak. Az áru egyszerre fizikai tárgy szükségletkielégítésre alkalmas tulajdonságokkal, és egyszerre mással pénzre vagy másik árura elcserélhető valami.

Friedrich Engils társadalmi nézete előbbit hívjuk az áru használati értékének, az utóbbit az áru csereértékének. A csereérték tehát már feltételez egy viszonyt a többi emberrel szemben. A magántulajdon miatt az áru tulajdonosa kizárhatja a többieket az áru jellemzőinek kollektív vagy egyéni hasznosításából. Ezt a szeparációt a közösség fenntartja és legitimként ismeri el.

Van-e esély a látás helyreállítására kereskedelem során az áruból pénz lesz, a pénzből megint csak áru. A pénz a rendszerben kering, ahová a termelés után belépnek és ahonnan a végső fogyasztás előtt kilépnek az áruk. Nem közvetlenül kapcsolódik össze a termelés és a fogyasztás, a szükségletek és a kapacitások összehangolása a piac közvetítésével történik.

A liberális közgazdászok elismerik, hogy a piacon keresztül történő összehangolás nem tökéletes, de szerintük 1 még mindig jobb, mint bármely más alternatíva mondjuk a tervgazdaság vagy az állami beavatkozás ; 2 a piac hibái korrigálhatók; végül 3 a piac hosszú távon mindenképpen létrehozza az összhangot, azaz kialakul a harmónia.

Gyermekkor, ifjúság[ szerkesztés ] Friedrich Engels Textilgyáros apja a kálvinista és puritán hagyományokat ötvöző, szigorú vallásosságot hirdető, pietista szellemben nevelte gyerekeit. Ebben a légkörben még Goethe is erkölcstelennek számított. Elberfeldben szabadabb szellem uralkodott, mint Barmenben, a gimnázium tanári karában is több szabadelvű tanár volt, s Engelsre nagy hatást tett a történelmet és irodalmat tanító Dr. Engels humoros és életvidám természete apját aggodalommal töltötte el fia jövőjét illetően.

Marx kritikája nem is a piac hatékony vagy nem hatékony összehangoló erejét támadja, hanem a elképzelést magját: ha a termelés piacra történik, akkor nem a használati érték előállítása motiválja a termelőt, hanem az, hogy könnyen és drágán értékesíthesse az általa termelt árut, azaz minél nagyobb legyen árujának a csereértéke, a fogyasztót pedig az, hogy minél olcsóbban jusson használati értékhez.

A termelést nem az érték, hanem a csereérték növelése hajtja előre. Ezek az előfeltételek a valóságos egyének, cselekvésük és anyagi életfeltételeik, mind azok, amelyeket készen találtak, mind azok, amelye­ket saját cselekvésükkel hoztak létre.

Később kitűnt, hogy a munkának, amennyiben értékben fejeződik ki, szintén nem ugyanazok már az ismertetőjelei, amelyekkel mint használati értékek létrehozója rendelkezik.

• Bevezetés, szemléleti kérdések Kevés olyan ideológia, gondolatkör van az emberiség történetében, amely olyan mennyiségű és hevességű viták középpontjában állott volna, mint a
• Friedrich Engels – Wikipédia
• Bevezetés a szociológiába | Digitális Tankönyvtár
• A kapitalizmus történelmi szerepének dialektikája
• Marx és a marxizmus

Az áruban foglalt munka e kettős természetét először én mutattam ki kritikai módon. Polgári történetírók már jóval előttem ábrázolták az osztályok e harcának történelmi fejlődését, polgári közgazdászok pedig az osztályok gazdasági anatómiáját. Ami újat én cselekedtem, az annak bebizonyítása volt, 1. Ennek következtében a marxista irodalom igen terjedelmessé, ám színvonalában szélsőségesen egyenetlenné vált, miközben — a hatalmi viszonyoktól függően — a marxizmus megítélését egyrészt politikai előítéletek, másrészt politikai elfogultságok terhelték meg.

Marx azt hangsúlyozta, hogy az ideális társadalom megteremtéséhez szükség van egy átmeneti, politikai korszakra, ezért a megvalósítást két elméleti szakaszra bontotta. Az első, szocializmusnak nevezett szakaszban az állam és a jog még megmarad, a javak elosztása pedig a végzett munkateljesítmény alapján történik.

Ebben a szakaszban azonban Friedrich Engils társadalmi nézete társadalmon belüli egyenlőtlenségek, konfliktusok még nem szűnhetnek meg.

Az elérendő végső fázis a kommunizmusahol már a szükségletek szerinti elosztás rendszere valósulhat meg. Lenin a marxizmusról[ szerkesztés ] Vlagyimir Iljics Lenin Lenin A marxizmus három forrása és három alkotórésze [16] és Karl Marx — Rövid életrajzi tanulmány a marxizmus ismertetésével [17] [18] [19] című munkáiban foglalta össze a marxizmus lényegét.

Tudományos munkásságuk nem korlátozódott a szociológiára, hanem kiterjedt a közgazdaságtanra és a filozófiára is. A későbbi marxisták általában nagy hangsúlyt helyeztek Marx és Engels életművének egységességére, ezzel szemben indokolt külön-külön vizsgálni politikai tevékenységüket, továbbá filozófiai, közgazdaságtani és szociológiai gondolataikat, mert azok nem szükségképpen tartoznak össze.

Az első írás műfaja egy népszerűsítő újságcikk, 6 nyomtatott oldalnyi terjedelemben, míg a második egy 32 oldalas lexikon szócikk, melyet függelékként egy 12 oldalas, a szerző magyarázataival ellátott bibliográfia követ. Lenin utóbbiban alkalmazott alkotói módszerének egyik legfőbb jellegzetessége a szövegmontázs, vagyis minimális összekötő szöveggel, szinte egymást érik a Marx és Engels műveinek leglényegesebb részeit, helyenként tételmondatait tartalmazó idézetek, melyek sajátos, tömörített rekonstrukcióját nyújtják korabeli fellelhető életművüknek.

Ezeknek megfelelően tehát a marxizmus három fő forrása és alkotórésze: 1. Marx mindhárom forrást alaposan tanulmányozta, kíméletlen bírálatot gyakorolt felettük, s mindháromból számos használható elemet vett át, melyből kirajzolódik a marxizmus lényege: a fennálló kapitalista társadalmi rendszer forradalmi kritikája, s a megvalósítandó kommunista társadalom történelmi perspektívájú céljának tudományos körvonalazása.

Üres formalitásnak tartotta a házasságot Engels

Marx Feuerbach világtörténelmi, »korszakalkotó« jelentőségét éppen abban látta, hogy határozottan szakított Hegel idealizmusával és meghirdette a materializmust, Friedrich Engils társadalmi nézete már a A filozófusok, aszerint, hogy így vagy úgy válaszolták meg ezt a kérdést, két nagy táborra szakadtak.

Azok, akik azt állították, hogy a szellem az eredendő a természettel szemben, tehát végső fokon feltételezték a világ valamiféle teremtését… az idealizmus táborát alkották. A többiek, akik a természetet tekintették eredendőnek, a materializmus különböző iskoláihoz tartoztak.

Marx a leghatározottabban elvetette nemcsak az idealizmust, amely így vagy úgy mindig összefügg a vallással, hanem Hume és Kant különösen napjainkban elterjedt felfogását, az agnoszticizmus, a kriticizmus, a pozitivizmus különböző fajtáit is, s azt tartotta, hogy az efféle filozófia az Friedrich Engils társadalmi nézete tett rövidlátás fordítása engedmény, illetve a legjobb esetben »szégyenlős módja a materializmus suttyomban való elfogadásának és a világ előtti eltagadásának«.

A szabadság a szükségszerűség felismerése. Ez éppúgy vonatkozik a külső természet törvényeire, mint azokra, amelyek magának az embernek a testi és szellemi létezését szabályozzák — törvények két olyan osztályára, amelyeket legfeljebb az elképzelésben választhatunk el egymástól, de nem a valóságban.

Az akarat szabadsága ezért nem jelent egyebet, mint látásélesség 004 a képességet, hogy tárgyismerettel dönteni tudunk. Minél szabadabb tehát az ember ítélete egy meghatározott kérdéses pontra vonatkozólag, annál nagyobb szükségszerűséggel lesz az ítélet tartalma meghatározott; míg a nem-ismerésen nyugvó bizonytalanság, amely sok különböző és ellentmondó döntési lehetőség között látszólag önkényesen választ, épp ezzel bizonyítja nem-szabad voltát, azt, hogy a tárgy uralkodik rajta, holott éppen neki kellene azon uralkodnia.

A szabadság tehát a természeti szükségszerűségek megismerésére alapozott uralomban áll önmagunk és a külső természet felett; így szükségképpen a történelmi fejlődésnek terméke.

A fejlődés, az evolúció elvének minden más megfogalmazása szerintük egyoldalú, tartalmilag szegény, eltorzítja és megnyomorítja a természetben és a társadalomban sokszor ugrásokkal, katasztrófák, forradalmak formájában végbemenő fejlődés valóságos folyamatát. De más dolog ezt szavakban elismerni és megint más a valóságban a vizsgálat minden területén az egyes részletekben végigvinni.

A dialektikus materializmusnak »nincs többé szüksége a többi tudomány felett álló filozófiára«. Az egész addigi filozófiából megmarad »a gondolkodásnak és a gondolkodás törvényeinek tana — a formális logika és a dialektika«. Napjainkban a fejlődés, az evolúció eszméje már helyreállítja a Friedrich Engils társadalmi nézete teljesen behatolt a társadalmi tudatba, de más utakon, nem Hegel filozófiája révén.

A már megtett fokokat mintegy megismétlő, de másként, magasabb szinten ismétlődő fejlődés a »tagadás tagadása«nem egyenes vonalban, hanem — mondhatni — spirálisan haladó fejlődés; — ugrásszerű, katasztrófákkal járó, forradalmi fejlődés; — »a fokozatosság megszakadása«; — a mennyiségnek minőségbe való átcsapása; — a fejlődést előrehajtó sok belső impulzus, amelyet valamely adott esetre, vagy valamely adott jelenség keretei között, vagy valamely adott társadalmon belül ható különböző erők és tendenciák ellentmondása, összeütközése ad; — minden egyes jelenség valamennyi oldalának s a történelem a jelenségek egyre újabb és újabb oldalait tárja fel kölcsönös függése és legszorosabb, felbonthatatlan összefüggése, olyan összefüggése, mely a mozgás egységes, törvényszerű világfolyamatát adja — ezek annak a dialektikának egyes főbb vonásai, amely tartalmában gazdagabb, mint a közkeletű fejlődéstan.

Ha Friedrich Engils társadalmi nézete materializmus általában a létből magyarázza a tudatot, nem pedig megfordítva, akkor Friedrich Engils társadalmi nézete emberiség társadalmi életére alkalmazott materializmus megkövetelte, hogy a társadalmi tudatot a társadalmi létből magyarázzuk.

E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt a reális bázist, amelyen egy jogi és politikai felépítmény emelkedik, és amelynek meghatározott társadalmi tudatformák felelnek meg. Az anyagi élet termelési módja szabja meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot egyáltalában. Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi plusz dioptria az, amely tudatukat meghatározza.

Fejlődésük bizonyos fokán a társadalom anyagi termelőerői ellentmondásba jutnak a meglevő termelési viszonyokkal, vagy ami ennek csak jogi kifejezése, azokkal a tulajdonviszonyokkal, amelyek között addig mozogtak. Ezek a viszonyok a termelőerők fejlődési formáiból azok béklyóivá csapnak át.

Ekkor a társadalmi forradalom korszaka következik be. A gazdasági alapzat megváltozásával lassabban vagy gyorsabban forradalmasodik az egész óriási felépítmény.

• Egy sokat vitatott ideológia vázlata és oktatása a középiskolában Bevezetés, szemléleti kérdések Kevés olyan ideológia, gondolatkör van az emberiség történetében, amely olyan mennyiségű és hevességű viták középpontjában állott volna, mint a
• Marxizmus – Wikipédia
• Üres formalitásnak tartotta a házasságot Engels » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek
• Árkádia - Történelem oktatási portál

Az ilyen forradalmasodások vizsgálatánál mindig különbséget kell tenni a gazdasági termelési feltételekben bekövetkezett anyagi, természettudományos szabatossággal megállapítható forradalmasodás és a jogi, politikai, vallási, művészi vagy filozófiai, egyszóval ideológiai formák között, amelyekben az emberek ennek a konfliktusnak tudatára jutnak és azt végigharcolják.

Mint ahogy azt, hogy egy egyén micsoda, nem aszerint ítéljük meg, amit önmagáról gondol, ugyanúgy az ilyen forradalmasodási korszakot sem ítélhetjük meg a maga tudatából, hanem éppenséggel ezt a tudatot kell az anyagi Friedrich Engils társadalmi nézete ellentmondásaiból, a társadalmi termelőerők és termelési viszonyok közötti meglevő konfliktusból megmagyarázni.

Először is, ezek a régi elméletek a legjobb esetben is csak az emberek történelmi tevékenységének eszmei indítékait vizsgálták, de nem vizsgálták azt, hogy miből fakadtak ezek az indítékok, nem láttak objektív törvényszerűséget a társadalmi viszonyok rendszerének fejlődésében, nem látták e viszonyok gyökereit az anyagi termelés fejlettségi fokában; másodszor, a régi elméletek éppen a lakosság tömegeinek tetteit hagyták figyelmen kívül, míg a történelmi materializmus először tette lehetővé azt, hogy természettudományos pontossággal kutassuk a tömegek életének társadalmi feltételeit és e feltételek változásait.

A Marx előtti »szociológia« és történetírás a legjobb esetben is csak találomra összeválogatott nyers tényanyagot halmozott fel és a történelmi folyamatnak csak egyes oldalait mutatta be. A marxizmus megmutatta, hogyan kell a társadalmi-gazdasági alakulatok keletkezésének, fejlődésének és hanyatlásának folyamatát átfogóan, minden oldalról tanulmányozni, valamennyi ellentmondó tendencia összességét vizsgálva, a különböző társadalmi osztályok pontosan meghatározható életfeltételeire és termelési feltételeire vezetve vissza ezeket a tendenciákat, kiküszöbölve a szubjektivizmust és önkényességet az egyes »domináló« eszmék kiválasztásában vagy értelmezésében, feltárva kivétel nélkül valamennyi eszmének és valamennyi Friedrich Engils társadalmi nézete tendenciának az anyagi termelőerők állapotában rejlő gyökereit.

Az emberek maguk csinálják történelmüket, de azt, hogy mi szabja meg az emberek és kiváltképpen a tömegek indítékait, mi idézi elő az ellentmondó eszmék és törekvések összeütközéseit, milyenek összességükben az emberi társadalmak egész tömegének mindezek az összeütközései, mik az anyagi élet termelésének objektív feltételei, amelyek az emberek egész történelmi tevékenységének alapját alkotják, milyen törvény szerint fejlődnek ezek a feltételek — minderre Marx hívta fel a figyelmet s megmutatta az utat a történelemnek mint egységes, roppant sokoldalúságában és ellentmondásosságában is törvényszerű folyamatnak a tudományos tanulmányozásához.

A marxizmus adta meg azt a vezérfonalat, amelynek segítségével törvényszerűséget fedezhetünk fel ebben a látszólagos labirintusban és káoszban: az osztályharc elméletét.

Valamely adott társadalom vagy társadalmak valamely adott csoportja valamennyi tagjának törekvéseit kell a maguk összességében tanulmányoznunk, hogy tudományosan meghatározhassuk e törekvések eredményét.

Az ellentétes törekvések forrása pedig az, hogy azok között az osztályok között, amelyekre egy-egy társadalom tagozódik, helyzetüket és életkörülményeiket tekintve különbségek mutatkoznak. Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, báró és jobbágy, céhmester és mesterlegény, egyszóval: elnyomó és elnyomott Friedrich Engils társadalmi nézete ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött.

Csak új osztályokkal, az elnyomás új feltételeivel, a harc új formáival cserélte fel a régieket. A mi korszakunkat, a burzsoázia korszakát azonban az jellemzi, hogy egyszerűsítette az osztályellentéteket.

Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborra szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szemben álló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra. És már a franciaországi restauráció korszakában sok történetíró Thierry, Guizot, Mignet, Thiers az eseményeket összegezve kénytelen volt elismerni, hogy az egész francia történelem megértésének kulcsa az osztályok harca.

A legújabb korszak pedig, a burzsoázia teljes győzelmének, a képviseleti intézményeknek, a széles körű vagy akár általános választójognak, a tömegekhez eljutó olcsó Friedrich Engils társadalmi nézete stb. A »Kommunista Kiáltvány«-ból vett következő idézet megmutatja, milyen követelményeket támasztott Marx a társadalomtudománnyal szemben a modern társadalom minden egyes osztálya helyzetének, minden egyes osztály fejlődési feltételeinek objektív elemzését illetően.

A többi osztály a nagyipar kifejlődésével lezüllik és elpusztul, a proletariátus a nagyipar legsajátabb terméke.

A középrendek, a kisiparos, a kiskereskedő, a kézműves, a paraszt — mind azért harcolnak a burzsoázia ellen, hogy középrendként való létezésüket a pusztulástól megóvják. Ezek tehát nem forradalmiak, hanem konzervatívak. Sőt mi több: reakciósak, mert megpróbálják a történelem kerekét visszafelé forgatni.

A kapitalizmus fejlődésének történelmi jelentősége A meggyőződés, hogy a kapitalista termelési mód elterjedése alapvető előfeltétele a kommunista társadalom születésének, végigvonul Marx egész munkásságán. A munkásoknak, akik azért jöttek, hogy meghallgassák, azt mondta: Nem szükséges elmagyaráznom Önöknek részletesen, hogy eme termelési viszonyok nélkül sem a termelési eszközök — a munkásosztály felszabadításának és egy új társadalom alapjainak anyagi eszközei — nem teremthetők meg, sem pedig a proletariátus maga nem mehet végig az egyesülésnek és a fejlődésnek azon az útján, amelynek révén valóban képes lesz forradalmasítani a régi társadalmat és önmagát.

Ha forradalmiak, akkor azért azok, mert előttük áll a proletariátusba való átmenetük, akkor nem jelenlegi, hanem jövő érdekeiket védelmezik, akkor elhagyják saját álláspontjukat, hogy a proletariátuséra térjenek át.